Michael Reaves & Neil Gaiman 
Ezüst Álom 

Soporte

A New York Times Bestseller Köztesvilág folytatása!
A tizenhat éves Joey Harker az imént mentette meg az Altiverzumot – azt a dimenziót, amelyben az összes lehetséges Föld megtalálható – a teljes pusztulástól. Miután sikerült elsajátítania a dimenziók közötti átjárás képességét, társaival, a Köztesvilág szabadságharcosaival küldetésre indul, hogy közös erővel fenntartsák az egymással versengő mágia és a természettudomány egyensúlyát, melyek képviselői az összes világ felett át akarják venni a hatalmat.
Amikor egy Acacia nevű idegen lány Joey után lopakodik a Köztesvilág bázisára, minden a feje tetejére áll. Senki nem tudja, ki ez a különös idegen, és honnan származik, valamint azt sem, hogy honnan tud ilyen sokat a Köztesvilágról. Hőseink veszélyes pillanatok elé néznek, és Joey szokás szerint nem számíthat másra, csak a saját találékonyságára – és végső esetben, de tényleg csak a legvégső esetben, talán Acaciára is.
Az Ezüst Álom csupa izgalmas dimenzióközi csata és szemkápráztató utazás a világok között, mely minden egyes fejezetben újabb és újabb fordulatot tartogat. Igazi letehetetlen kaland az időben és a térben.

€5.02
Métodos de pago
¡Compre este libro electrónico y obtenga 1 más GRATIS!
Idioma Húngaro ● Formato EPUB ● Páginas 208 ● ISBN 9789634192619 ● Tamaño de archivo 1.3 MB ● Editorial Agave Könyvek Kiadó Kft. ● País US ● Publicado 2020 ● Descargable 24 meses ● Divisa EUR ● ID 7440948 ● Protección de copia sin

Más ebooks del mismo autor / Editor

695.451 Ebooks en esta categoría