Lente d'ingrandimento
Search Loader

Géza Hegedüs 
A méneskúti családirtás 

Supporto
„A Bergendy-ügyről – vagy ahogy az egykori vezércikkek és riportok írták, a méneskúti családirtásról – először még gyerekkoromban, apámtól hallottam. Az ő ifjúkorában – tehát a XIX. század végső évtizedében – híres büntetőper volt ez. Jogász koromban végigböngésztem három-négy hírhedt per anyagát. Így jutott eszembe, majd a kezembe a kora ifjúságom óta újra meg újra hallott Bergendy-ügy. Azt hiszem, ez volt valamennyi közül a legérdekesebb, olvasmányként felért a legizgalmasabb bűnügyi regényekkel. Maga a gyilkos emberi arculata is rendkívüli, de nem kevésbé volt izgalmas számomra az a társadalmi kép, amely a bűneset mögött kirajzolódott. A jegyzőkönyvek igen részletesek voltak, megismerhettem a nyomozás, a vizsgálat folyamán s végül a főtárgyaláson elhangzott minden szót, mert a jegyzőkönyvek alapját adó gyorsírásos rögzítések is benne voltak az aktacsomóban, mintha egy lelkiismeretes bíró a későbbi kutatók számára akarta volna teljes egészében megőrizni az igazán nem mindennapi büntetőper anyagát. Írtam belőle egy könyvet, melyet lehet kordokumentumnak is tekinteni, ámbár a romantikus regények váratlan fordulataival jellemzi a kort és a kört, melyben így esett” – írja Hegedüs Géza regényéről.
€2.78
Modalità di pagamento
Lingua Ungherese ● Formato EPUB ● Pagine 100 ● ISBN 9789633742662 ● Dimensione 0.8 MB ● Casa editrice Fapadoskonyv.hu Kiadó ● Paese US ● Pubblicato 2013 ● Scaricabile 24 mesi ● Moneta EUR ● ID 4749585 ● Protezione dalla copia senza

Altri ebook dello stesso autore / Editore

699.325 Ebook in questa categoria