Lente d'ingrandimento
Search Loader

Géza Hegedüs 
A tegnap alkonya 

Supporto
Az író ezt mondja könyvéről:

„Ez a könyv tartalma szerint önéletrajzi részlet: ezt éltem át én 1932 és 1940 között. A benne felsorakozó tények szerint azonban kerek történelmi regény, amelyben a vallomásokat tevő egyes szám első személy csupán tanú – ha tetszik, narrátor – a magyar polgári értelmiség út- és tévútlehetőségeinek felidézésében. Szó esik itt a magánélet különböző formáiról, törekvéseiről és színházi próbálkozásairól, egyetemi tanulnivalókról és értelmetlenül kötelező párbajszabályokról, ügyvédi irodák hol bűnközeli, hol mulatságos, hol lélekfásítóan unalmas ügyeiről… És mindennek cselekménybeli középpontjában egy történettudósnak készülő fiatal jogászdoktorról, aki egyenes irányban tart afelé, hogy író legyen. Persze ez vagyok én, aki saját élményeim által vallok az átélt történelemről. – Írtam már olyan saját emléket idéző könyvet, amely valójában családi elődeim nemzedékeinek – a magyar polgárság egyik jellemző rétegének – társadalomtörténete. Majd írtam fejlődéslélektani regényt saját serdülőkori éveim emlékei alapján. Ez A tegnap alkonya megint más, ezt minden kalandosságával együtt a háború előtti évek dokumentumregényének érzem, amelynek legalábbis alanyi hitelességet ad, hogy én így éltem át. Ez a személyes szempont némiképp lírává teszi, de amit láthattam, az a történelem epikája, és ahogy beletántorogtunk a háborúba, az a nagy közös dráma volt. Nos hát komorságaival is, vidámságaival is erről szól ez a könyvem.”
€2.78
Modalità di pagamento
Lingua Ungherese ● Formato EPUB ● Pagine 100 ● ISBN 9789633742945 ● Dimensione 1.1 MB ● Casa editrice Fapadoskonyv.hu Kiadó ● Paese US ● Pubblicato 2013 ● Scaricabile 24 mesi ● Moneta EUR ● ID 4759740 ● Protezione dalla copia Adobe DRM
Richiede un lettore di ebook compatibile con DRM

Altri ebook dello stesso autore / Editore

699.325 Ebook in questa categoria