Lente d'ingrandimento
Search Loader

Géza Hegedüs 
Az egyetlen út 

Supporto
Három regényt tart kezében az olvasó, valamennyi önmagában zárt, kerek történet, de mégsem függetlenek egymástól, mivel a három együtt a magyar állam születésének krónikája. Az első, amelynek István a címe, az államalapításról szól, ifjúságának néhány hónapjáról, amikor kénytelen tudomásul venni történelmi feladatát. A feladat tudata formálja azzá a kemény lelkű, tenni tudó emberré, akire szüksége van a történelemnek. A második regény, Az egyetlen út az István halála utáni nagy zűrzavar története, amelyben egy okos Árpádfi, az emigrációból hazatérő Endre felismeri a kibontakozás egyetlen lehetőségét. Ez a Vata féle pogány lázadás kora. A harmadik regény, a Lovagok a Körös parton pedig arról szól, hogy több évtizedes belső harcok után hogyan is születik meg végre a rend, hogyan szilárdul meg az az épület, amelyet István és társai építettek. A regény hősei: a kalandos életű és tragikus sorsú Salamon és a lovagi eszményt megtestesítő, legendás hírű László. – Úgy körülbelül ezer évvel ezelőtt, a X. század végén kezdődik a krónika, és körülbelül kilencszáz évvel ezelőtt, az ezerhetvenes években végződik. Ez a küzdelmes évszázad teremtette meg az államot, mely azután kiállotta az évezred megpróbáltatásait ebben az oly nehéz sorsú Közép-Európában.
€2.78
Modalità di pagamento
Lingua Ungherese ● Formato EPUB ● Pagine 100 ● ISBN 9789633742860 ● Dimensione 0.9 MB ● Casa editrice Fapadoskonyv.hu Kiadó ● Paese US ● Pubblicato 2013 ● Scaricabile 24 mesi ● Moneta EUR ● ID 4767762 ● Protezione dalla copia Adobe DRM
Richiede un lettore di ebook compatibile con DRM

Altri ebook dello stesso autore / Editore

42.774 Ebook in questa categoria