Lente d'ingrandimento
Search Loader

Géza Hegedüs 
Előjátékok egy önéletrajzhoz 

Supporto
„Nem véletlenül indultam történésznek: saját előzményeimet, személyes élményeimet hajlamos vagyok kívülről is szemlélni. De nem véletlenül kanyarodtam igen hamar a tudománytól az írásművészet felé: számomra a jelen is történelem, és a múlt is személyes kaland. Néha úgy sejtem, hajnalkorom óta készülök erre a könyvre. Abban a sajátos helyzetben növekedtem felnőtté, hogy korai időktől fogva tudtam: az apai ág örökölt mendemondái a XVII. századig, az anyai ág a XVI. századig tartja nyilván az elődöket. Így a többé-kevésbé rendszeresen összegyűjtött családi adatok egyben valamelyes képet adnak a magyar polgárság jó néhány rétegének és árnyalatának fejlődéstörténetéről. Kétségtelen, hogy ez az emlékhalmaz valahogy előkészítette, színezte legkülönbözőbb műfajú írásaimat. De hiszen minden művészi eredmény valahogyan magában rejti létrehozójának múltját, emlékanyagát. De még azt is el tudom képzelni, hogy aki velem együtt végigjárja az én előzményeim útját, menthetetlenül fokozottabban kezd érdeklődni saját előzményei iránt. Hiszen a jelen és a készülődő jövendő csak a megértett előkészítő múlt ismeretével látható egységes és értelmes képnek.”Hegedüs Géza
€2.78
Modalità di pagamento
Lingua Ungherese ● Formato EPUB ● Pagine 100 ● ISBN 9789633743102 ● Dimensione 0.8 MB ● Casa editrice Fapadoskonyv.hu Kiadó ● Paese US ● Pubblicato 2013 ● Scaricabile 24 mesi ● Moneta EUR ● ID 4749615 ● Protezione dalla copia senza

Altri ebook dello stesso autore / Editore

42.774 Ebook in questa categoria