Cixin Liu 
A sötét erdő 

Wsparcie

A Föld teljes lakossága tisztában van vele, hogy az idegenek hajói úton vannak a naprendszerünk felé. Négyszáz év múlva fognak megérkezni, és akkor elözönlik és leigázzák a bolygónkat. Az idegenek földi segítőit már sikerült legyőzni, de itt vannak közöttük a sophonok. Ezeknek a szubatomi részecskéknek a segítségével a trisolarisiak mindent le tudnak hallgatni, így sebezhetővé válik az érkező flotta elleni védelmi terv is. Az emberi elme marad egyedül hozzáférhetetlen az idegenek számára – erre épül a falképző projekt.




Négy kiválasztott ember megkap minden létező erőforrást, hogy egyenként előálljanak egy-egy titkos tervvel, melybe senkit sem avatnak be – nehogy a sophonokon keresztül az ellenség is megneszelje a részleteket.




Mi jár a falképzők fejében? Azt még földiek sem tudhatják, hiszen csak így lehet megőrizni a bolygó biztonságát.




A négy falképző közül hárman befolyásos államférfiak és tudósok, egyet azonban előzőleg senki se ismert. A kínai Luo Ji csillagász és szociológus számára hamar kiderül, hogy a négy falképző közül ő az egyetlen, akinek a trisolarisiak a halálát kívánják.

€8.49
Metody Płatności
Kup ten ebook, a 1 kolejny otrzymasz GRATIS!
Język Węgierski ● Format EPUB ● Strony 512 ● ISBN 9789635041497 ● Rozmiar pliku 3.5 MB ● Wydawca Európa Könyvkiadó ● Opublikowany 2019 ● Do pobrania 24 miesięcy ● Waluta EUR ● ID 7251012 ● Ochrona przed kopiowaniem bez

Więcej książek elektronicznych tego samego autora (ów) / Redaktor

82 605 Ebooki w tej kategorii