Marlon James 
Fekete leopárd, vörös farkas 

„A gyermek halott. Ezenfelül nincs mit tudni.” — indul Marlon James monumentális fantasyregénye, hogy aztán félezer oldalon át regélje el az említett gyermek utáni kutatás részleteit, egy a megszokott fantasyuniverzumoktól merőben elütő világba vetve az olvasót. A Fekete leopárd, vörös farkas egy sosem volt, mégis élő, lüktető Afrikát teremt burjánzó őserdőkkel, óriás, denevérszerű démonokkal, csontokkal varázsló kuruzslókkal, árnyéklényekkel — mintha egy Hieronymus Bosch- festményben kalandoznánk.
A Booker-díjas szerző vérfertőzéssel, testiséggel, szexuális és fizikai erőszakkal, vérontással, nemi tabuk megsértésével teli szövege ősibb, elemibb világot teremt, mint a torzsalkodó nemesek középkorát idéző high fantasy-mérföldkövek. Csalódik hát, aki egy afrikai Trónok harcát vár — aki viszont egy George R. R. Martin művéhez hasonlóan részletgazdag, rengeteg szereplőt megmozgató és óriási teret átfogó invenciózus eposzt, az egyáltalán nem.
A gyermek halott. Miért is olvassunk tovább? Aki az első fejezet után nem kap kedvet a szöveg nyers erejétől, a narrátor fanyar, mégis bensőséges stílusától ösztökélve, az talán sosem fogja megtudni. Aki viszont folytatja, rázós, ám élménydús úton vehet részt az elmúlt évek legegyedibb fantasyregényének köszönhetően.

„Marlon James kihagyhatatlan” (Salman Rushdie)