Kính lúp
Trình tải tìm kiếm

Steve Berry 
A Jefferson-kód 

Ủng hộ
Az Egyesült Államok négy elnökét is meggyilkolták – 1865-ben, 1881-ben, 1901-ben és 1963-ban. A merényleteknek látszólag semmi közük egymáshoz.

De mi van, ha mindegyik elnököt ugyanazért ölték meg: az alkotmányban szereplő különös záradék miatt?

Erre a kérdésre keresi a választ Cotton Malone, az amerikai Igazságügyi Minisztérium titkosszolgálatának volt ügynöke. Amikor merényletet kísérelnek meg Danny Daniels amerikai elnök ellen, Malone az élete kockáztatásával akadályozza meg. Ekkor azonban még nagyobb veszélybe kerül. A Közösséggel, az amerikai függetlenségi háború idején alapított titkos kalózszervezettel kell felvennie a harcot. Eddigi legveszélyesebb küldetésük során Malone és Cassiopeia Vitt szárazföldön és tengeren száguldva próbál megfejteni egy Thomas Jeffersontól származó kódot, kibogozni egy Andrew Jackson által fölállított titkot, és előásni egy több évszázados dokumentumot, amelyet az Alapító Atyák maguk írtak, s amely – az alkotmányban lévő záradék miatt – fékezhetetlenné teszi a Közösséget.



Steve Berry a New York Times sikeres írója, a Nagy Károly nyomában, A velencei árulás, Az Alexandria link, A Templomosok öröksége, A borostyánszoba és a Vérbosszú Párizsban világhírű szerzője. Könyveit 40 nyelvre fordították már le, és 51 országban árusítják.
€6.31
phương thức thanh toán
Ngôn ngữ Ngôn ngữ hungarian ● định dạng EPUB ● Trang 576 ● ISBN 9789634067207 ● Kích thước tập tin 1.4 MB ● Nhà xuất bản Gabo Könyvkiadó ● Quốc gia US ● Được phát hành 2020 ● Có thể tải xuống 24 tháng ● Tiền tệ EUR ● TÔI 7459641 ● Sao chép bảo vệ không có

Thêm sách điện tử từ cùng một tác giả / Biên tập viên

148.626 Ebooks trong thể loại này