放大镜
搜索加载器

Géza Hegedüs 
Epistulák könyve 
Költemények a költészetről

支持
Hegedüs Géza első könyve középkori jogtörténeti tanulmány volt, a második mitológiai tárgyú regény, a harmadik korunkban játszódó verses regény. Azóta közeledik kilencvenedik kötete felé, és ha a kritika azt emlegeti, hogy sok műfajú író, azt válaszolja, hogy nem ő sok műfajú, hanem a valóság, amelyet szeretne minél több arculatában megragadni. Most már jó hat évtizede tekinti ezt egyszerre művészi és pedagógiai feladatának; elválaszthatatlannak tartja magában az író költőt és a gyakorló tanárt, olykor versekkel is ismereteket próbál terjeszteni, és a katedráról is szórakoztatni-gyönyörködtetni kíván.1912-ben született, tizenhét éves korában közölték első tanulmányát, most, túl a hetvenhetedik életévén egyszerre tervez újabb regényt, kultúrtörténeti esszékötetet és mondákat idéző költeményeket.

A költő írja:„Ezeknek a költői leveleknek – latin szakkifejezéssel: epistuláknak – a tárgya maga a költészet. Olyan írástudó, íráskedvelő ember írta, kinek civil foglalkozása – többek közt – a verstan és költészettan tanítása, tehát akár a hajdani tanköltemények kései újjáébresztésének is felfoghatóak. Nem kell egyetérteni esztétikai és etikai elveikkel, az is jó, ha az olvasó vitatkozik velük, és így alakítja ki saját véleményét a költői magatartásról. Az olvasó mindenesetre találkozik itt más korok és más tájak atmoszférájával. Ezekről van valamiképpen szó a további ciklusokban is; habár lírai s itt-ott epikus töltettel, lényegében az időről és a térről elmélkedem. Költőként mindig ez volt legfőbb témakettősöm. Versekre leginkább a történelmi emlék (vagyis az idő) és az utazás (vagyis a tér) élménye késztetett. És ebben a könyvben – amely immáron tizedik verseskötetem – annyi kísérletezgetés után, talán már eléggé érett elmével, ezt igyekezem összefoglalni.”
€2.78
支付方式
语言 匈牙利 ● 格式 EPUB ● 网页 100 ● ISBN 9789633743089 ● 文件大小 0.6 MB ● 出版者 Fapadoskonyv.hu Kiadó ● 国家 US ● 发布时间 2013 ● 下载 24 个月 ● 货币 EUR ● ID 4749612 ● 复制保护

来自同一作者的更多电子书 / 编辑

42,774 此类电子书